Oktatás címkéhez tartozó bejegyzések

Vésnök tanfolyam

Vésnök tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Vésnök, Vésnök képzés, Vésnök tanfolyam, Felnőttképzés

vésnök olyan fejlett formakultúrával, rajzi és térbeli ismeretekkel, valamint fémtechnikai ismeretekkel rendelkező szakember, aki igényesen, tervezői szemlélettel valósítja meg a vésnök szakma különböző területein adódó szakmai feladatokat. Vésnöki tevékenységét alkotó-csoportban, üzemi környezetben vagy saját műhelyében végzi.
Vésnöki munkájában egyaránt ismeri és tudatosan alkalmazza a hagyományos és korszerű technológiákat, figyelembe véve azok funkcionális, esztétikai és technikai jellemzőit. Egyéni elképzelés vagy a megrendelés alapján tárgyakat tervez és készít, vés különféle kézi- és gépi eljárással.

Munkája során információkat, inspirációs anyagot gyűjt, terveket, vázlatokat, modelleket készít, anyag– és gyártás előkészítést végez. Magas színvonalon és precízen szerkeszt sík lemezen, és térbeli formán egyaránt. Elkészíti a gyártásra szánt tárgyak modelljét. Terveit, elkészült munkáit prezentálja, archiválja, kapcsolatot tart a megrendelőivel és szakmai partnereivel.
A vésnök szakma több, a vésnöki szakmai gyakorlati tevékenységre jellemzően, több területet fog át.

A vésnök számára előkészített anyagokból vésnöki munkával készítik el a verőtöveket. A műanyag-feldolgozó és egyéb szerszámokat, bélyegzőket, vagy a különböző célra felhasználható nyomóhengereket. A nemesfémekből készített ékszerek, dísztárgyak gyakran a díszítővésnök munkájával nyerik el teljes szépségüket.A vésnök rajzok, minták, gyártási utasítások alapján készíti el, nagy figyelmet és türelmet igénylő munkával a véseteket.

A vésetek lényegében a tárgy felületén, különböző vésőkkel kialakított különböző vésett felületek. A díszítővésés azon belül is a plasztikus vésés, repasszé vésés fontos és előszeretettel használt eleme a mindennapi nemesfémtárgyaknak, például karikagyűrűknek.
A vésnöki munka nagy fokú elméleti és gyakorlati szaktudást követel meg. Elengedhetetlen a precizitás, a pontos és aprólékos finom műveletek. Meglehetősen nagy fokú koncentrációt, türelmet és kitartást igénylő szakma. Fontos, hogy a vésnök rendelkezzen jó kézügyességgel, ötletgazdagsággal.

Szeresse a kézi erővel, szerszámmal, formákkal, vonalakkal végzett munkát, a fémekkel való foglalatosságot.
A vésnöki tevékenység magas szintű műveléséhez szükséges a szakmán belüli specializálódás, ezért a vésnök által használt anyagok, és technológiák alapján a vésnöki tevékenység több ágra osztható:
A vésnöki feladatok ellátása az ipar fejlődésével nagyarányú munkamegosztást hozott létre a vésnökszakmán belül:
– Díszítővésnök
A nemes-, színes-, valamint könnyűfémből készült dísz- és emléktárgyak, ékszerek, ötvös-tárgyak, használati eszközök, feliratait, díszítését végzi. Munkájához tartozik még ezen kívül a címerek, művészi portrék, tájrészletek, épülethomlokzatok vésése is. Sok esetben a díszítő-vésnök drágakőfoglalási feladatkört is ellát.
– Fegyvervésnök
Ábrákat, szövegeket vésnek a különböző fegyverek felületére, előkészítik és elkészítik a különböző fém és egyéb díszítő berakásokat a fegyver felületén.
– Szerszámvésnök
Elkészíti a különböző pénzérmek, emlékérmek, plakettek, kitüntetések, jelvények, ékszerek verőtöveit, valamint a gépi véséshez használatos vezetőformákat (sablonokat).

#  /-  #Vésnök #Vésnöktanfolyam #Vésnökképzés #Vésnöktanfolyamról #Vésnökoktatás #Vésnökvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Vésnök | Kézművesség | Művészetek |  Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Virágkötő és virágkereskedő tanfolyam

Virágkötő és virágkereskedő tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Virágkötő és virágkereskedő, Virágkötő és virágkereskedő képzés, Virágkötő és virágkereskedő tanfolyam, Felnőttképzés

virágkötő és virágkereskedő dísznövényekből, vágott és cserepes virágokból, zöldekből, szárazvirágból, kellékekből virágdíszeket készít és értékesít. Ismeri a virágkötészet kialakulását, fejlődéstörténetét és stílusait. Precízen használja a virágdísz elkészítéséhez szükséges technikákat, szerszámokat. Szakszerűen tisztítja fel a növényi részeket. Ismeri a legújabb hazai, nemzetközi trendeket. Vásárlóval közvetlen kapcsolatban áll. Szakszerű tájékoztatást ad a növények gondozásáról, igényeiről és a virágdísz használatáról.

virágkötő és virágkereskedő csapatban képes dolgozni és együttműködni a szakmai munkában résztvevőkkel. Önálló cégalapításra képes és a jogszabályoknak megfelelően üzemelteti azt. Ismeri a bizonylatolás alapvető dokumentumait. Árajánlatot és terveket készít, anyagmennyiséget kalkulál. Folyamatosan képezi magát. Gyakorlati szinten használja a közösségi média adta lehetőségeket, népszerűsíti munkáit, vállalkozását. Tudatos szakemberként készletgazdálkodást vezet, forgalmat tervez.

#  /-  #virágkötőésvirágkereskedő #virágkötőésvirágkereskedőtanfolyam #virágkötőésvirágkereskedőképzés #virágkötőésvirágkereskedőtanfolyamról #virágkötőésvirágkereskedőoktatás #virágkötőésvirágkereskedővizsga

Hangszerkészítő és -javító II. (fafúvós) tanfolyam

A szakképesítéssel rendelkező a megszerzett ismeretei alapján szakmai
 irányítás és felügyelet mellett képes:
Hangszerkészítő és -javító II. (fafúvós) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Hangszerkészítő és -javító II. (fafúvós), Hangszerkészítő és -javító II. (fafúvós) képzés, Hangszerkészítő és -javító II. (fafúvós) tanfolyam, Felnőttképzés– a hangszercsalád tagjain a tanult szakmája szerinti hangszerész műhelyben a mindennapi munka során felmerülő átlagos munkafeladatokat elvégezni, a hangszercsalád tagjain javítási, készítési és hangolási alapfeladatokat megoldani,‒ a javításokat a szakmai szabályok és hagyományok betartása mellett, a korszerűség szempontjait is figyelembe véve elvégezni,‒ szakszerűen használni és karbantartani eszközeit, szerszámait,‒ a munkavégzéshez szükséges dokumentációt elkészíteni,‒ balesetmentesen, a környezet veszélyeztetése nélkül dolgozni,

‒ együttműködni kollégáival, mindig kész a tanulásra, fejlődésre,
‒ a szakmai etikai normákat betartani, hivatásnak tekinteni szakmáját.

Szakképesítés sorszáma:02144024
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2021.05.07

# /- #hangszerkészítőés-javítóII. #fafúvós #fafúvóstanfolyam #fafúvósképzés #fafúvóstanfolyamról #fafúvósoktatás #fafúvósvizsga

Virágdekoratőr tanfolyam

Virágdekoratőr tanfolyam

Virágdekoratőr tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Virágdekoratőr, Virágdekoratőr képzés, Virágdekoratőr tanfolyam, Felnőttképzés

virágdekoratőr fő feladata különféle üzleti, kulturális és családi események, rendezvények alkalmi és tartós díszítése virágokkal, növényekkel, kellékekkel, valamint szállodák, éttermek, bemutatótermek külső és belő dekorációjának elkészítése, továbbá kirakatok, üzletek berendezésének tervezése és kivitelezése.

A klasszikus virágkötészet szabályainak és törvényeinek ismeretén túl haladó szinten képes alkalmazni a téralakítás szabályait is.
Otthonosan mozog mind a történelmi stílusok, mind a 20. és 21. századi divat- és stílusirányzatok között.

A virágdekoratőr folyamatosan nyomon követi az új trendeket, divatirányzatokat, képezi magát, tájékozódik az újdonságokról. Felméri a megrendelők igényeit, figyelembe veszi elképzeléseiket, ezek alapján megtervezi a rendelkezésre álló tér, helyiség dekorációját, látványtervet, valamint árajánlatot készít, szükség esetén kompromisszumos megoldásokat ajánl.

Szerződéseket ír árajánlat alapján. A virágdekoratőr ismer, és munkája során használ különféle digitális eszközöket, programokat, alkalmazásokat, melyek közül a megrendelő igényéhez alkalmazkodva választja ki a megfelelőt. A virágkötészetben használt klasszikus technikák mellett alkalmaz egyéb téralakító, szerkezetépítő és díszítő technikákat is (pl.: fóliavágás, transzferálás, szerelés, fúrás, ragasztás, festés, varrás, decoupage, kötés, horgolás, laminálás).

Szakképesítés sorszáma:02144019
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2021.01.08

#  /-  #virágdekoratőr #virágdekoratőrtanfolyam #virágdekoratőrképzés ##virágdekoratőrtanfolyamról #virágdekoratőroktatás #virágdekoratőrvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Virágdekoratőr | Kézművesség | Művészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Hangszerkészítő és -javító II. (zongora) tanfolyam

Hangszerkészítő és -javító II. (zongora) tanfolyam

Hangszerkészítő és -javító II. (zongora) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Hangszerkészítő és -javító II. (zongora), Hangszerkészítő és -javító II. (zongora) képzés, Hangszerkészítő és -javító II. (zongora) tanfolyam, Felnőttképzés

szakképesítéssel rendelkező a megszerzett ismeretei alapján szakmai irányítás és felügyelet mellett képes:
– a hangszercsalád tagjain a tanult szakmája szerinti hangszerész műhelyben a mindennapi munka során fel-
merülő átlagos munkafeladatokat elvégezni, a hangszercsalád tagjain javítási, készítési és hangolási alapfe-ladatokat megoldani,
‒ a javításokat a szakmai szabályok és hagyományok betartása mellett, a korszerűség szempontjait is figye-lembe véve elvégezni,
‒ szakszerűen használni és karbantartani eszközeit, szerszámait,
‒ a munkavégzéshez szükséges dokumentációt elkészíteni,
‒ balesetmentesen, a környezet veszélyeztetése nélkül dolgozni,
‒ együttműködni kollégáival, mindig kész a tanulásra, fejlődésre,
‒ a szakmai etikai normákat betartani, hivatásnak tekinteni szakmáját.

# /- #hangszerkészítőés-javítóII.(zongora) #hangszerkészítőés-javítóII.(zongora)tanfolyam #hangszerkészítőés-javítóII.(zongora)képzés #hangszerkészítőés-javítóII.(zongora)tanfolyamról #hangszerkészítőés-javítóII.(zongora)oktatás #hangszerkészítőés-javítóII.(zongora)vizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Hangszerkészítő és -javító II. (zongora) | Képzőművészet, szépművészet | Művészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Népi játék és kismesterségek oktatója tanfolyam

Népi játék és kismesterségek oktatója tanfolyam

Népi játék és kismesterségek oktatója tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Népi játék és kismesterségek oktatója, Népi játék és kismesterségek oktatója képzés, Népi játék és kismesterségek oktatója tanfolyam, Felnőttképzés

népi játék és kismesterségek oktatója  iskolarendszeren belül és kívül  gyermekek számára a Kárpátmedence népi kézműves hagyományait, korosztályi sajátosságoknak megfelelően, játékos formában átadja. Népi kézműves szakkört, játszóházat, tábort vezet. Alapfokú művészeti oktatásban a Népművészeti ág területén oktatási tevékenységet folytat.

Népi kézműves szakképesítés szakmairányai területén (csipkekészítő, fazekas, faművesfajáték készítő, gyékény, szalma, csuhétárgykészítő, fonott bútorkészítő, kosárfonó, kézi és gépi hímző, szőnyegszövő, takács, nemezkészítő, szíjgyártónyerges, mézeskalácsdíszítő, kékfestő, népi bőrműves, papucskészítő) a mesterségbeli tudást, annak elméleti és gyakorlati ismereteit hitelesen oktatja, a hagyományos népi kézműves kultúra örökségét, értékeit a jövő nemzedékei számára alkotó módon átadja. Összeállítja a foglalkozástípusnak megfelelő programtervet,tanmenetet, óratervet, foglalkozási tervet.

Szakképesítés sorszáma:02145018
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2021.01.08

# /- #népijátékéskismesterségekoktatója #népijátékéskismesterségekoktatójatanfolyam #népijátékéskismesterségekoktatójaképzés #népijátékéskismesterségekoktatójatanfolyamról #népijátékéskismesterségekoktatójaoktatás #népijátékéskismesterségekoktatójavizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Népi játék és kismesterségek oktatója | Kézművesség | Művészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Népi kézműves (Fonottbútor készítő) tanfolyam

Népi kézműves (Fonottbútor készítő) tanfolyam

Népi kézműves (Fonottbútor készítő) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Népi kézműves (Fonottbútor készítő), Népi kézműves (Fonottbútor készítő) képzés, Népi kézműves (Fonottbútor készítő) tanfolyam, Felnőttképzés

A szakképesítéssel rendelkező képes:

− a kosárfonás és a fonottbútor készítő mesterség területén a Kárpát-medence magyar, és nemzetiségi hagyományos népi kézművesség, forma, díszítményvilágának ismeretében hiteles, a XXI. század tárgy- és környezetkultúrájának megfelelő funkcionális kézműves tárgyak létrehozására,
− széleskörű szakmatörténeti, anyagismereti, technikai, technológiai ismeretei alkalmazására,
− hagyományos alapanyagok használatára, különböző fonástechnikák alkalmazására,
− betartani a kosárfonás és fonottbútor készítő műhely munkájának szabályait, munka- és balesetvédelmi előírásait,

− képes a kosárfonás és fonottbútos készítés anyag- és eszközszükségletének meghatározására, valamint szakszerű alkalmazására,
− a termékek előállítása során a hagyományos, és fonható szálasanyagok, alapanyagok használatára, különböző fonástechnikák alkalmazására,
− a fonottbútor készítéshez szükséges anyag és eszköz kiválasztására, valamint adott munkafolyamatok elvégzéséhez szükséges kézi-, gépi szerszámok, gépek szakszerű alkalmazására,
− a kosárfonó és a fonottbútor készítő a fűz és az egyéb fonható szálas anyagok és néprajzi értékek felhasználásával, a hagyomány ápolásával kialakítani, létrehozni termékeit,
− használja és ismeri az ökológiailag jellemző, sokrétű alapanyagokat,
− mesterségét érdeklődők számára bemutatni,
− kézműves vállalkozást működtetni.

Szakképesítés sorszáma:02143009
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# /- #népikézműves #fonottbútorkészítő #fonottbútorkészítőtanfolyam #fonottbútorkészítőképzés #fonottbútorkészítőtanfolyamról #fonottbútorkészítőoktatás #fonottbútorkészítővizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Népi kézműves (Fonottbútor készítő) | Kézművesség | Művészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Népi kézműves (Kosárfonó) tanfolyam

Népi kézműves (Kosárfonó) tanfolyam

Népi kézműves (Kosárfonó) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Népi kézműves (Kosárfonó), Népi kézműves (Kosárfonó) képzés, Népi kézműves (Kosárfonó) tanfolyam, Felnóttképzés

kosárfonó: a kosárfonás a Kárpátmedence magyar és nemzetiségi népi kézműves hagyományainak, anyagi és tárgyi kultúrájának (technika, technológia, formakincs) táji specifikus, anyanyelvi
szintű elsajátítása révén, a mai, korszerű környezet és lakáskultúrában alkalmazható termékeket létrehozó tevékenység. A kosárfonó használati és dísztárgyakat, ajándéktárgyakat készít.

Birtokában van az ökológiailag jellemző alapanyagok ismeretének és használatának és széleskörű szakmatörténeti, anyagismereti, technikai, technológiai módszerek alkalmazásának. Tárgyalakítását
a fűz 
és az egyéb fonható szálas anyagok, néprajzi értékek felhasználásával és a hagyomány ápolásával végzi.

Szakképesítés sorszáma:02142001
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# /- #népikézműves #kosárfonó #kosárfonótanfolyam #kosárfonóképzés #kosárfonótanfolyamról #kosárfonóoktatás #kosárfonóvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Népi kézműves (Kosárfonó) | Kézművesség | Művészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Népi kézműves (Nemezkészítő) tanfolyam

Népi kézműves (Nemezkészítő) tanfolyam

Népi kézműves (Nemezkészítő) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Népi kézműves (Nemezkészítő), Népi kézműves (Nemezkészítő) képzés, Népi kézműves (Nemezkészítő) tanfolyam, Felnőttképzés

Népi kézműves (Nemezkészítő) a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi népi kézművességén belül a nemezkészítés területén megfelelő kompetenciával rendelkezik a hagyományos technikák, technológiák, a motívum és formakincs táji specifikus, anyanyelvi szintű elsajátítása révén, természetes anyagokat felhasználva mai, korszerű használati és dísztárgyak, ajándéktárgyak elkészítésére.

A nemezkészítő: A nemezkészítés területén megfelelő kompetenciával rendelkezik a hagyományos technikák, technológiák, motívum és formakincs táji specifikus, anyanyelvi szintű elsajátítása révén, természetes anyagokat felhasználva mai, korszerű használati és dísztárgyak, ajándéktárgyak elkészítésére.

A hagyományos nemezkészítés területén olyan tárgyak megalkotására képes, melyek a népi formavilágnak megfelel, és a mai lakáskultúrában is felhasználható. Ismeri és használja a hagyományos alapanyagokat, de képes a modern technológiákat is alkalmazni, mind az anyag-előkészítésben, mind a tárgyalkotásban, díszítésben.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
− mestersége területén a Kárpát-medence magyar, és nemzetiségi hagyományos népi kézművesség forma- és díszítményvilágának ismeretében hiteles, a XXI. század környezet, lakás és viseletkultúrájának megfelelő funkcionális kézműves tárgyakat létrehozni
− használni a hagyományos alapanyagokat és nemezkészítési technikákat
− modern, mai használatra is alkalmas nemeztárgyakat elkészíteni
− minőségi munkavégzésre
− betartani a munka és balesetvédelmi előírásokat
− mesterségét az érdeklődők számára bemutatni
− kézműves vállalkozást működtetni

#  /-  #népikézműves #nemezkészítő #nemezkészítőtanfolyam #nemezkészítőképzés #nemezkészítőtanfolyamról #nemezkészítőoktatás #nemezkészítővizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Népi kézműves (Nemezkészítő) | Kézművesség | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Népi kézműves (Nemezkészítő) tanfolyam

Népi kézműves (Nemezkészítő) tanfolyam

Népi kézműves (Nemezkészítő) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Népi kézműves (Nemezkészítő), Népi kézműves (Nemezkészítő) képzés, Népi kézműves (Nemezkészítő) tanfolyam, Felnőttképzés

Népi kézműves (Nemezkészítő) a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi népi kézművességén belül a nemezkészítés területén megfelelő kompetenciával rendelkezik a hagyományos technikák, technológiák, a motívum és formakincs táji specifikus, anyanyelvi szintű elsajátítása révén, természetes anyagokat felhasználva mai, korszerű használati és dísztárgyak, ajándéktárgyak elkészítésére.

nemezkészítő: A nemezkészítés területén megfelelő kompetenciával rendelkezik a hagyományos technikák, technológiák, motívum és formakincs táji specifikus, anyanyelvi szintű elsajátítása révén, természetes anyagokat felhasználva mai, korszerű használati és dísztárgyak, ajándéktárgyak elkészítésére.

A hagyományos nemezkészítés területén olyan tárgyak megalkotására képes, melyek a népi formavilágnak megfelel, és a mai lakáskultúrában is felhasználható. Ismeri és használja a hagyományos alapanyagokat, de képes a modern technológiákat is alkalmazni, mind az anyag-előkészítésben, mind a tárgyalkotásban, díszítésben.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
− mestersége területén a Kárpát-medence magyar, és nemzetiségi hagyományos népi kézművesség forma- és díszítményvilágának ismeretében hiteles, a XXI. század környezet, lakás és viseletkultúrájának megfelelő funkcionális kézműves tárgyakat létrehozni
− használni a hagyományos alapanyagokat és nemezkészítési technikákat
− modern, mai használatra is alkalmas nemeztárgyakat elkészíteni
− minőségi munkavégzésre
− betartani a munka és balesetvédelmi előírásokat
− mesterségét az érdeklődők számára bemutatni
− kézműves vállalkozást működtetni

#  /-  #népikézműves #nemezkészítő #nemezkészítőtanfolyam #nemezkészítőképzés #nemezkészítőtanfolyamról #nemezkészítőoktatás #nemezkészítővizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Népi kézműves (Nemezkészítő) | Kézművesség | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Népi kézműves (Mézeskalács díszítő) tanfolyam

Népi kézműves (Mézeskalács díszítő) tanfolyam

Népi kézműves (Mézeskalács díszítő) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Népi kézműves (Mézeskalács díszítő), Népi kézműves (Mézeskalács díszítő) képzés, Népi kézműves (Mézeskalács díszítő) tanfolyam, Felnőttképzés

Népi kézműves (Mézeskalács díszítő) a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi népi kézművességén belül mézeskalács-díszítés területén megfelelő kompetenciával rendelkezik a hagyományos technikák, technológiák, a motívum és formakincs táji specifikus, anyanyelvi szintű elsajátítása révén, természetes anyagokat felhasználva mai, korszerű használati és dísztárgyak, ajándéktárgyak elkészítésére.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
− mestersége területén a Kárpát – medence magyar, és nemzetiségi hagyományos népi kéz-művesség forma-, díszítményvilágának ismeretében hiteles, a XXI. század környezet, lakás és viseletkultúrájának megfelelő funkcionális kézműves tárgyakat létrehozni
− mesterségét érdeklődők számára bemutatni
− kézműves vállalkozást működtetni

mézeskalács díszítő a magyar nyelvterület néprajzi és szakmai hagyományai alapján dolgozik. Hagyományos mézeskalács díszítő technikákkal, – elsősorban írókázással, ütőfás technikával – díszített mézeskalácsokat készít. Képes a kortárs népművészet elvárásainak megfelelően a mai kornak megfelelő díszített mézeskalácsok elkészítésére.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
– a tésztakészítési eljárások alkalmazására, – a tésztakészítés, tésztafeldolgozás, formázás, sütés, díszítés és készáru-kezelés műveletek, a műveletek technikai megoldásai megvalósítására, – “alkalmi” mézessütemények készítésére, – a tésztakészítéshez alkalmazható gépek technológiai és mechanikai hatása (Z-karú keverő, nyújtógép, kiszúrógép stb.), alkalmazására – különleges mézes termékek gyártására (helyi specialitások), – készáru kezelésére, csomagolására,

Szakképesítés sorszáma:02143003
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# /- #népikézműves #mézeskalácsdíszítő #mézeskalácsdíszítőtanfolyam #mézeskalácsdíszítőképzés #mézeskalácsdíszítőtanfolyamról #mézeskalácsdíszítőoktats #mézeskalácsdíszítővizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Népi kézműves (Mézeskalács díszítő) | Kézművesség | Művészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Táncos II. (Színházi táncos) tanfolyam

Táncos II. (Színházi táncos) tanfolyam

Táncos II. (Színházi táncos) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Táncos II. (Színházi táncos), Táncos II. (Színházi táncos) képzés, Táncos II. (Színházi táncos) tanfolyam, Felnőttképzés

táncos olyan egyetemes műveltséggel, magas fokú mozgáskultúrával, tánctechnikai tudással és előadói képességgel rendelkező szakember, aki kifejezően igényesen valósít meg, ad elő színpadi szóló vagy kartáncosi feladatokat. A színházi táncos tevékenységét a kortárs– modern tánc, a nép-tánc, a színpadi tánc területén fejti ki és hazai, illetve külföldi környezetben gyakorolja.

A táncművészet régi és új alkotásait képes a saját egyéniségével gazdagítva interpretálni a közönség számára. Balett társulatoknál, modern és néptánc együtteseknél, táncszínházi társulatoknál, valamint színházaknál végezheti művészeti tevékenységét, illetve munkát vállalhat az amatőr táncművészeti élet színterein is.

A táncos feladatát a munkaadó szakmai vezetőjének irányításával végzi, és/vagy vállalt feladatait a megbízó elvárásai szerint önálló tevékenység keretein belül látja el.

A szakképesítéssel rendelkező táncos képes:
– rendezői, koreográfusi instrukciókat értelmezni; megvalósítani
– próbarendet, értelmezni
– fizikálisan és mentálisan felkészülni a gyakorlatokra, próbákra és előadásokra
– gyakorlaton részt venni
– próbán részt venni
– új darabokat betanulni
– régi darabokat felújítani
– markírozni (lejáró próbán részt venni)
– színpadot bejárni – főpróbán részt venni
– az új szakmai törekvéseknek megfelelni
– előadásokban részt venni
– vendégszerepléseken, tájelőadásokon, turnékon részt venni
– mindenütt és mindenkor megfelelő felkészültséggel, ugyanolyan intenzitással táncolni.

Elvárás a fizikai és lelki állóképesség, színpadi szerepformálási képesség, előadókészség, stílusérzék, harmonikus mozgáskoordináció, elhivatottság, intenzív munkavégzés, kreativitás, ötletgazdagság, emlékezőképesség (ismeretmegőrzés), önfegyelem.

Szakképesítés sorszáma:02155084
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

#  /-  #TáncosII. #színházitáncos #színházitáncostanfolyam #színházitáncosképzés #színházitáncostanfolymaról #színházitáncosoktatás #színházitáncosvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Táncos II. (Színházi táncos) | Kézművesség | Művészetek |  Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Artista II. (Bohóc) tanfolyam

Artista II. (Bohóc) tanfolyam

Artista II. (Bohóc) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Artista II. (Bohóc), Artista II. (Bohóc) képzés, Artista II. (Bohóc) tanfolyam, Felnőttképzés

Az artista olyan képzettséggel rendelkező szakember, aki cirkuszban, varietében a szakképesítés kimenetnek megfelelő feladatokat lát el. Az artista az előadóművészet rokon területein: színház, tánc, film, pantomimkaszkadőr területen képzettségének, képességeinek megfelelő feladatokat vállal.

Széles körű szakmai tudása képessé teszi feladatok megoldására önálló vállalkozóként is.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
 szakképesítés kimenetnek megfelelő artistaprodukció bemutatására

 mozgásszínházi produkciókban előadóművészeti feladatok ellátására

 jogszabályi kötelezettségek ismeretére és alkalmazására

 referenciaanyagok készítésére

 piaci igények felmérésére és üzleti ajánlatok adására

 rendszeres kapcsolattartásra munkaadókkal és ügynökségekkel

 adminisztrációs tevékenységek és szerződések kötésére.

# /- #artistaII. #bohóc #bohóctanfolyam #bohócképzés #bohóctanfolyamról #bohócoktatás #bohócvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Artista II. (Bohóc) | Művészetek | Zene- és előadóművészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Táncos II. (Kortárs modern táncos) tanfolyam

Táncos II. (Kortárs modern táncos) tanfolyam

Táncos II. (Kortárs modern táncos) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Táncos II. (Kortárs modern táncos), Táncos II. (Kortárs modern táncos) képzés, Táncos II. (Kortárs modern táncos) tanfolyam, Felnőttképzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

táncos olyan egyetemes műveltséggel, magas fokú mozgáskultúrával, tánctechnikai tudással és előadói képességgel rendelkező szakember, aki kifejezően igényesen valósít meg, ad elő színpadi szóló vagy kartáncosi feladatokat. A kortárs-modern táncos tevékenységét a kortárs– modern tánc, a színpadi tánc területén fejti ki és hazai, illetve külföldi környezetben gyakorolja.

Balett társulatoknál, kortárs- modern együtteseknél, táncszínházi társulatoknál, valamint egyéb színházaknál végez-heti művészeti tevékenységét, illetve munkát vállalhat az amatőr táncművészeti élet színterein is. A táncos feladatát a munkaadó szakmai vezetőjének irányításával végzi, és/vagy vállalt feladatait a megbízó elvárásai szerint önálló tevékenység keretein belül látja el. A táncművészet régi és új alkotásait képes a saját egyéniségével gazdagítva interpretálni a közönség számára.

A szakképesítéssel rendelkező táncos képes:
– rendezői, koreográfusi instrukciókat értelmezni; megvalósítani
– próbarendet, értelmezni
– fizikálisan és mentálisan felkészülni a gyakorlatokra, próbákra és előadásokra
– gyakorlaton részt venni
– próbán részt venni
– új darabokat betanulni
– régi darabokat felújítani
– markírozni (lejáró próbán részt venni)
– színpadot bejárni
– főpróbán részt venni
– az új szakmai törekvéseknek megfelelni
– előadásokban részt venni
– vendégszerepléseken, tájelőadásokon, turnékon részt venni
– mindenütt és mindenkor megfelelő felkészültséggel, ugyanolyan intenzitással táncolni.

Elvárás a megfelelő tánctechnikai tudás birtoklása, fizikai és lelki állóképesség, színpadi szerepformálási képesség, előadókészség, stílusérzék, muzikalitás, harmonikus mozgáskoordináció, elhivatottság, motiváltság, intenzív munkavégzés, kreativitás, ötletgazdagság, emlékezőképesség (ismeret-megőrzés), önfegyelem, felelősségtudat, együttműködő készség, kommunikáció.

Szakképesítés sorszáma:02154078
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

#  /-  #táncosII. #kortársmoderntáncos #kortársmoderntáncostanfolyam #kortársmoderntáncosképzés #kortársmoderntáncostanfolyamról #kortársmoderntáncosoktatás #kortársmoderntáncosvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Táncos II. (Kortárs modern táncos) | Művészetek | Zene- és előadóművészetek |  Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Artista II. (Társulati artista) tanfolyam

Artista II. (Társulati artista) tanfolyam

Artista II. (Társulati artista) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Artista II. (Társulati artista), Artista II. (Társulati artista) képzés, Artista II. (Társulati artista) tanfolyam, Felnőttképzés

Az artista olyan képzettséggel rendelkező szakember, aki cirkuszban, varietében a szakképesítés kimenetnek megfelelő feladatokat lát el. Az artista az előadóművészet rokon területein: színház, tánc, film, pantomimkaszkadőr területen képzettségének, képességeinek megfelelő feladatokat vállal. Széles körű szakmai tudása képessé teszi feladatok megoldására önálló vállalkozóként is.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
 szakképesítés kimenetnek megfelelő artistaprodukció bemutatására

 mozgásszínházi produkciókban előadóművészeti feladatok ellátására

 jogszabályi kötelezettségek ismeretére és alkalmazására

 referenciaanyagok készítésére

 piaci igények felmérésére és üzleti ajánlatok adására

 rendszeres kapcsolattartásra munkaadókkal és ügynökségekkel
 adminisztrációs tevékenységek és szerződések kötésére.

Szakképesítés sorszám: 02154005
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29

# /- #artistaII. #társulatiartista #társulatiartistatanfolyam #társulatiartistaképzés #társulatiartistatanfolyamról #társulatiartistaoktatás #társulatiartistavizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Artista II. (Társulati artista) | Művészetek | Zene- és előadóművészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Artista II. (Légtornász) tanfolyam

Artista II. (Légtornász) tanfolyam

Artista II. (Légtornász) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Artista II. (Légtornász), Artista II. (Légtornász) képzés, Artista II. (Légtornász) tanfolyam, Felnőttképzés

Az artista olyan képzettséggel rendelkező szakember, aki cirkuszban, varietében a szakképesítés kimenetnek megfelelő feladatokat lát el. Az artista az előadóművészet rokon területein: színház, tánc, film, pantomimkaszkadőr területen képzettségének, képességeinek megfelelő feladatokat vállal.

Széles körű szakmai tudása képessé teszi feladatok megoldására önálló vállalkozóként is.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
 szakképesítés kimenetnek megfelelő artistaprodukció bemutatására

 mozgásszínházi produkciókban előadóművészeti feladatok ellátására

 jogszabályi kötelezettségek ismeretére és alkalmazására

 referenciaanyagok készítésére

 piaci igények felmérésére és üzleti ajánlatok adására

 rendszeres kapcsolattartásra munkaadókkal és ügynökségekkel
 adminisztrációs tevékenységek és szerződések kötésére.

Szakképesítés sorszám: 02154004
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29

# /- #artistaII. #légtornász #légtornásztanfolyam #légtornászképzés #légtornásztanfolyamról #légtornászoktatás #légtornászvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Artista II. (Légtornász) | Művészetek | Zene- és előadóművészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Egyházzenész II. (Kántor énekvezető) tanfolyam

Egyházzenész II. (Kántor énekvezető) tanfolyam

Egyházzenész II. (Kántor énekvezető tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Egyházzenész II. (Kántor énekvezető, Egyházzenész II. (Kántor énekvezető képzés, Egyházzenész II. (Kántor énekvezető tanfolyam, Felnőttképzés

Az egyházzenész (kántor-énekvezető) a megszerzett zenei szakmai ismeretek birtokában színvonalas egyházzenei művek – gregorián énekek, értékes, hagyományos népénekek, történeti és kortárs vokális egyházi művek – előadását teljesíti, az adott templomi közösség és liturgiai felekezet elvárásainak megfelelően.

Szakképesítés sorszáma: 02154013
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29.

# /- #egyházzenészII.#kántorénekvezető #kántorénekvezetőtanfolyam #kántorénekvezetőképzés #kántorénekvezetőtanfolyamról #kántorénekvezetőoktatás #kántorénekvezetővizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Egyházzenész II. (Kántor énekvezető) | Művészetek | Zene- és előadóművészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Népi kézműves (Takács) tanfolyam

Népi kézműves (Takács) tanfolyam

Népi kézműves (Takács) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Népi kézműves (Takács), Népi kézműves (Takács) képzés, Népi kézműves (Takács) tanfolyam, Felnőttképzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Népi kézműves (Takács) a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi népi kézművességén belül a takácsmesterség szakma területén megfelelő kompetenciával rendelkezik a hagyományos technikák, technológiák, a motívum és formakincs táji specifikus, anyanyelvi szintű elsajátítása révén, természetes anyagokat felhasználva mai, korszerű használati és dísztárgyak, ajándéktárgyak elkészítésére.
A takács: A Kárpát-medence magyar és a Magyarországon élő nemzetiségi népi kézművességen belül a takács és népi vászonszövő szakma területén, megfelelő kompetenciákkal rendelkezik a hagyományos technikák, technológiák, motívum és formakincs táji specifikus, anya-nyelvi szintű elsajátítása révén, természetes alapanyagokat felhasználva mai, korszerű használati és dísztárgyak, ajándéktárgyak elkészítésére.

A hagyományos takács és népi vászonszövés területén olyan tárgyak megalkotására képes, melyek a népi formavilágnak megfelelnek, de a korszerű lakáskultúrában is felhasználhatóak. Ismeri és használja a hagyományos alapanyagokat, technikákat, szövés módokat, szövő szer-kezeteket, de képes azok modern változatait is alkalmazni. Ismeri a takácsmesterség és a népi vászonszövés, szövés technikáit, mintakincsét, és azok alapján alkot.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
− mestersége területén a Kárpát-medence magyar, és nemzetiségi hagyományos népi kézművesség, forma, díszítményvilágának ismeretében hiteles, a XXI. század tárgy- és környezetkultúrájának megfelelő funkcionális kézműves tárgyakat létrehozására
− a felvetés és szövés eszközeinek, szerszámainak használatára
− a takácsmesterség és a népi vászonszövés szakmai és néprajzi hagyományainak alkalmazására
− a szövetek kötésének, szövésmódjának felismerésére és a kötésrajzainak elkészítésére
− minőségi munkavégzésre
− a munka és balesetvédelmi előírások betartására
− a termékértékesítés és a közönséggel való találkozás különböző fórumain a népi kéz-műves mesterségek képviseletére
− mesterségét érdeklődők számára bemutatni
− kézműves vállalkozást működtetésére

Szakképesítés sorszáma:02143015
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

#  /-  #népikézműves #takács #takácstanfolyam #takácsképzés #takácstanfolyamról #takácsoktatás #takácsvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Népi kézműves (Takács) | Kézművesség | Művészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Egyházzenész I. (Kántor orgonista) tanfolyam

Egyházzenész I. (Kántor orgonista) tanfolyam

Egyházzenész I. (Kántor orgonista) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Egyházzenész I. (Kántor orgonista) , Egyházzenész I. (Kántor orgonista) képzés, Egyházzenész I. (Kántor orgonista) tanfolyam, Felnőttképzés

Az egyházzenész (kántor-orgonista) a megszerzett zenei szakmai ismeretek birtokában színvonalas egyházzenei orgonaművek – igényes, nagyszabású alkotások – előadását teljesíti, az adott felekezet és templomi közösség elvárásainak megfelelően.

Szakképesítés sorszáma: 02155020
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29.

# /- #egyházzenészI. #kántororgonista #kántororgonistatanfolyam #kántororgonistaképzés #kántororgonistatanfolyamról #kántororgonistaoktatás #kántororgonistavizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Egyházzenész I. (Kántor orgonista) | Művészetek | Zene- és előadóművészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Egyházzenész I. (Kántor kórusvezető) tanfolyam

Egyházzenész I. (Kántor kórusvezető) tanfolyam

Egyházzenész I. (Kántor kórusvezető) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Egyházzenész I. (Kántor kórusvezető), Egyházzenész I. (Kántor kórusvezető) képzés, Egyházzenész I. (Kántor kórusvezető) tanfolyam, Felnóttképzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyházzenész (kántorkórusvezető) a megszerzett zenei szakmai ismeretek birtokában színvonalas egyházzenei művek  többszólamú, liturgikus szövegű kórusművek  előadását teljesíti, az adott templomi
közösség és liturgiai felekezet elvárásainak megfelelően.

Szakképesítés sorszáma:
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29.

# /- #egyházzenészI. #kántorkórusvezető #kántorkórusvezetőtanfolyam #kántorkórusvezetőképzés #kántorkórusvezetőtanfolyamról #kántorkórusvezetőoktatás #kántorkórusvezetővizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Egyházzenész I. (Kántor kórusvezető) | Művészetek | Zene- és előadóművészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések